Június 22. az Ahmed vezette fősereg és Szokollu Mohamed serege egyesült, és így folytatták útjukat Temesvár felé. Az egyesült sereg létszáma kb. 70 ezer fő lehetett ekkor. 100 közepes és 16 nagy várromboló ágyút hoztak.  A haderő zömét, gerincét a hűbéres lovasság adta. Könnyű páncélzatával, mozgékonyságával, kiképzettségével és számával a török haderő csatadöntő fegyvernemévé vált. Ostromokban nagy szerep jutott nekik. Ők látták el a felderítést, gondoskodtak a felmentő sereg távoltartásáról és a lóról leszállva bekapcsolódtak a vár ellen indított rohamokba is. A hűbéres szpáhik a szultán parancsára tartományi tisztjeik vezetésével csatlakoztak a sereghez.   Erős csapatot jelentett Temesvár alatt is a várharcoknál nélkülözhetetlen – törökök anyagi fölényét jelentő – tüzérség, de nem hiányoztak a műszaki alakulatok sem, hiszen az ostrom során nem egy műszaki kérdést (pl. a vizek levezetését, út és hídépítést, stb.) kellett megoldani. A sereg utánpótlása is nagy tömeg embert mozgósított és tartott munkában. Növelte a sereg létszámát a martaloszok gyülevész hada is.Az egyesült török csapatok összlétszámát hozzávetőlegesen is nehéz megállapítani. A török források e tekintetben többnyire túloznak, vagy igen bizonytalanok. A törökök a nagy háborúk alkalmával – megtévesztésünkre – maguk verték nagydobra seregük nagyságát, erejét., hogy ezzel előre megrettentsék ellenfelüket. Innen adódik, hogy a hazai források is 100-200 ezernyi seregről szólnak. Tinódi 160 ezer főre teszi, Castaldo egy török fogoly közlésére hagyatkozva 90 ezer főre teszi a sereg létszámát. Utóbbi megjegyzi, hogy mérhetetlen mennyiségű élelmiszerrel is fel voltak szerelkezve és később már 100 ezer főt említ.De a XVI. században a törökök nem támadtak 100-200 ezres seregekkel, mint ahogy az egykorú források írják. Az eltúlzott híreket a megbízható kémjelentések a maguk valóságára szállítják le. Losonczy az ostrom alatti becslése szerint maximum 50 ezer ember volt a seregben. Az összetételéről pedig azt mondta, hogy alig negyedrésze volt harckész állapotban, a többi pedig martalócokból és a ténylegesen harcoló katonasághoz csapódó polgári személyekből, iparosokból, kereskedőkből, szolgákból, zenészekből, mohamedán szerzetesekből, stb. került ki. Mindenesetre a sereg nagyságában és összetételében erősen megmutatkozott, hogy ebben az évben a szultán a perzsákkal is hadban állt, tehát teljes hadseregét nem mozgósíthatta ide, továbbá, hogy a török hadak egy része mellékirányokban (Erdély és Horvátország) támadott.

 Castaldo és Aldana a két zsoldosvezér,Temesvár és Lippa megerősítését a pénzhiányra hivatkozva teljesen elhanyagolták és a mulasztásaik okozta bajokkal Losonczy István sem tudott megbirkózni. Mindenesetre azonnal hozzálátott a két vár erősítéséhez. Temesvárban Martini de Spazio tanácsadása mellett az építkezés döntően a Nagypalánkra terjedt ki. Losonczy István bízott az építészek szorgalmasságában. Amikor az őrség felett szemlét tartott a feltüntetett 950 ember helyett csak 400 lovast talált. Kiderült, hogy Aldana még ennek a néhány száz katonának a zsoldját sem fizette pontosan, noha 700 lovas után vett fel zsoldot. Vagyis, mind a vár megerősítésére, mind a zsoldfizetésre kiutalt pénzt egyszerűen elsikkasztotta.

                                Ostrom

 

1552. június 24–július 27. Ahmed másodvezír és Szokollu Musztafa ruméliai beglerbég 50 000 fős török sereg élén ostromolja Temesvárt; „ahogy látjuk, és ahogy a hozzánk érkezett pribékek, illetve nálunk levő rabok mondják, közülük is csak mintegy negyed rész kész és alkalmas a háborúskodásra és a csatára” – írta a vár parancsnoka, Losonczy István temesi ispán és alsó-magyarországi főkapitány (Temesvár, 1552. július 19.), aki csak a török előhadak után érkezett meg. A kevés ágyúval rendelkező védősereg 1000 magyar lovasból, 200 hajdúból, 300 cseh, 250 spanyol és 150 német zsoldosból állott.

 

A vár lövetése – akárcsak 1551-ben – az ezúttal is kiürített Sziget külváros területéről, július 27-én kezdődött. A keletkezett réseken át indított július 3-i és 6-i rohamot a védők visszaverték, mire az ostromlók alkudozásba kezdtek a védőkkel. A várba nem sikerült élelmet, lőszert és erősítést bejuttatni. A szomszédos Lippa spanyol főkapitánya, Bernardo Aldana tábormester inkább akadályozta, semmint segítette a temesváriak küzdelmét.Ugyanakkor maga a vár jelentős harcászati értéket képviselt, amiről egy török krónikás a következőképpen írt:

 

„ez a híres vár mély vízben levő szigeten fekszik, s minden oldalon tengerhez hasonló mocsár veszi körül. Nagy templomaival a szépség palotája; árkokkal megerősített belseje tömve volt spanyol, német, szerb és magyar hitetlenekkel. Mindegyik nemzetnek független bánjai és bégjei lévén, a német király részéről a Losonczy nevű átkozott volt a vezér és a szeraszker igen nagy számú ördöngös katonasággal".

 

Az író beszámol még arról is hogy az ostrom elsö napjaiban a törökök nagy veszteséget szenvedtek,söt a beglerbég lovát is ellötték egy kögolyóbissal.

 

Losonczy István azonban nem bízott csupán a puszta falakban és a csekély számú seregében: erősítésre várt. Az utánpótlást egy bizonyos Tóth Mihálynak kellett volna biztosítania. A szegedi bírónak még korábban – felesége által – küldetett a temesvári vár kapitánya 6000 forintot, hogy sereget szervezzen. Õ össze is verbuvált mintegy kétszáz hajdút. Ezzel a kicsiny csapattal csatlakozott a bihari főispán ezer főt számláló seregéhez. A hajdúk azonban megrettentek, amikor látták, hogy Szentandrásnál a törökök főerőivel megütközve kell ahhoz áttörniük, hogy Temesvárhoz vonulhassanak.

 

A csatába küldött ötszáz hajdút a törökök szétverték, s egytől-egyig lemészárolták őket. Elrettentésképpen pedig száz katona levágott fejét hajították a várba. A sebesülten bujkáló Tóth Mihály azonban a csúfos vereség ellenére azon igyekezett, hogy a megmaradt hajdúkat (alig több mint ezer főt) a temesvári várba juttassa. Vállalkozása azonban kudarcot vallott: a korábbi vereség kapcsán megrémült katonákat nem lehetett újra harcra bírni. A szentandrási vereséget – hasonlatosan egy-két korábbi ütközethez – az innen-onnan összeverbuvált katonák fegyelmezetlensége, sőt gyávasága okozta. A kettős vereség kapcsán Losonczy István sorsa gyakorlatilag megpecsételődött. 

 A törökök bajvívást kezdeményeztek. A vár falaihoz merészkedett tíz szpáhi és egy aga és éktelen kiabálással kopjatörésre hívták ki Losonczy István embereit. A várkapitány mosolyogva hallgatta a hencegőket, majd felöltözött vitézi köntösébe és sastollas sisakjába, majd főtisztjeitől megkérdezte, hogy ki akar vele jönni. A magyarok közül mindenki készen állt a bajvívásra, de a spanyolok közül is többen. A németek és a csehek nem jelentkeztek. Végül kockadobással döntötték el, hogy ki párviadalozhat együtt a kapitánnyal. Perez Alfonz a külföldi zsoldoscsapatok egyik főparancsnoka dobta a hatos számot.

 Harsogó kürtszó mellett nyitották ki a vár nyugati kapuját és kivonult a két vitéz, a haditorna megkezdődött. Az első összecsapás után két török párbajozó halálos ökleléssel bukott le lováról. A későbbi küzdelmekben még egy meghalt, kettőnek a kopjája tört el, és lezuhantak megvadult lovaikról is. A két várvédőnek semmi bántódása sem esett. A törökök ekkor megelégelték a bajvívást és visszavonultak. Szaladtak egészen a táborukig. Ahmed másodvezír éktelen haragra gerjedt, mikor meghallotta a küzdelem eredményét. Kelet felé fordult és megesküdött, hogy a várat porrá löveti.

 

 

 Július 20-tól kezdve a törökök a város és a vár összeköttetését biztosító Vízitorony elfoglalására összpontosítottak. A gondos tüzérségi előkészítés után ellene intézett 24-i rohamot a védők még vissza tudták verni, a következő napon megismételt roham azonban a várba szorította őket. Elsősorban a spanyol zsoldosok nyomására, Losonczy tárgyalásokat kezdett Ahmeddel, s megállapodott vele abban, hogy az őrség fegyveresen – minden vagyonával – szabadon elvonulhat, a törökök nem rabolják ki a várost, és azokat a lakosokat, akik maradni akarnak, megtartják jogaikban.

 

Losonczi István utolsó levele, a rombadőlt Temesvárból, Erdély vajdájához, Bárthory Andráshoz.


“ Spectabili ac magnifico domino Andreae Bathory vajvodae Transilvaniae

 Spectabili ac magnifice domine et amice honorande.Salutem.

Te kegyelmednek nem kellene mind az idegen menzetség után járni,kegyelmednek nagyobb gondot kellene viselni ; egy cedulával (levél) hiszen megláttathattatok volna eddig ; ezt penig amaz félékeny latorra Aldanára nem kellene bízni csak, mert ő magát sem tudja most, hol vagyon. Az törökvel ha volna linek tractálni, elbeszélhetnétek, én azt hiszem, adóígirissel és engedelmesség ajánlással ; ha ez nem kedig, hát víjjatok vele ; mert ha ezen csendességben leszen ti kegyelmetek,nyilván elvesztitek mind ez országot, mind minket. Tudja kegyelmed urunk minemű tanúsággal bocsátá el, hogy egymást segítsük ; miután én Temesvárra jüttem, azúta én kegyelmednek egy vagy két céduláját láttam, ha az urunk hagyása nem volna is, nagyobbal tartozunk természet szerint is egymásnak, az régi jámbor tiszttartók szerint, mint azok fogták egymás dolgát szükségekben. Azért ám lássa kegyelmed ottan.Irjon kegyelmed egészsége felől ; mi egészségben vagyunk és vígan várjuk az órát, az melyben meg kell fizetnünk az utolsó adósságot.

Valeat vestra magn. Dominatio felicissime. Datum ex destructo Temesvár, die 12.Julii anno 1552

Stephanus Lossonczy mpria”

(Österreichisches Staatsarchiv, Bécs)

 

 

Az utóbbi ígéretet a törökök megtartották – a városnak az egész 16. században volt magyar lakossága –‚ a kivonuló katonaságot azonban tőrbe ejtették. Eleve olyan szűk utat hagytak, hogy ne vehessenek fel harci alakzatot, majd szekereikre rohanva javarészüket lekaszabolták. Losonczynak „a pasa...fejét véteté, megnyúzatá, az bőrit szalmával megtölté, császárnak [szultánnak] küldé, fejinek csuntját Temesvár előtt egy karóra téteté.”

A porta Temesvárra pasát helyezett, s köréje megszervezte második magyarországi vilájetjét, amely a pasa szandzsákján kívül a csanádi, a gyulai, a borosjenői, a lippai szandzsákból állott.

 

 

H. Németh István
Az Oszmán Birodalom 1551–1552. évi hadjáratainak előzményei a „két király közt” őrlődő Magyar Királyság történelmének korábbi évtizedéhez kötődnek. Buda török kézre kerülését (1541) követően Martinuzzi Fráter György politikája arra a valós tényre alapult, hogy az ország sorsát „két nagy császár birodalmi közt” külső tényezők, a Habsburgok és a török szultánok határozzák meg. Az általa megkezdett sakkjátszma bonyolult lépései arra irányultak, hogy a Magyar Királyság oszmánok által meg nem szállt területei egy uralkodó kezére kerüljenek, ami az oszmánok elleni fellépés hatékonyságát szolgálta volna. Fráter György mindkét részről gyanakvást szülő diplomáciai erőfeszítései végül nem bizonyultak eredményesnek. Éppen a török gyanújának elaltatását szolgáló lépéseivel keltette fel Giovanni Battista Castaldo gyanakvását, ami miatt a királyi főparancsnok meggyilkoltatta a főpapot. I. (Nagy) Szulejmán nem hagyhatta, hogy a hűbéresküt tett János Zsigmond veszélyeztesse addigi hódításait, és veszélyes politikai helyzetbe hozza őt azzal, hogy a Magyar Királyság az addig elszakított erdélyi területekkel egyesüljön. Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég csapatai 1551 szeptemberében a Tisza alsó folyása mentén haladva elfoglalta Becse, Becskerek és Csanád várakat, de Temesvár ostroma ekkor még nem járt sikerrel. Az egyesítési terveket a következő év hadjáratai tették illuzórikussá. Kara Ahmed másodvezír 1552 nyarán Temesvárt kezdte el ostromolni, amit Lossonczi István több mint 2000 fős őrséggel hiába védett. A nem kellően ellátott várban lévő katonaság hosszas ostrommal sem tudta feltartóztatni a török fősereget, és Lossonczi az élelem elfogytával kénytelen volt szabad elvonulás feltétele mellett feladni a Temesköz legfontosabb erődítésének számító Temesvárt.
A vár elvesztésének hírére Bernardo de Aldana lippai parancsnok a felgyújtott várat hátrahagyva elmenekült, majd sorra török kézre kerültek a környék erősségei, Lugos, Karánsebes, Arad, Solymos, Csanád. Ezzel egy időben Hádim Ali budai pasa előbb a szegedi bíró vezetésével fellázadó várost vette vissza és torolta meg a lázadást, majd ezt követően a székesfehérvári béget fogságba ejtő veszprémi helyőrségen állt bosszút: a török csapatok Veszprém várát 10 nap alatt elfoglalták, majd egy éles fordulót követen az észak felé vonuló seregek Palotát is bevették. A Pest mellett kiegészült török sereg a bányavárosokat védő nógrádi és Hont megyei végvárak ellen indult.

A hatalmas sereg egyedül Drégelynél ütközött nagyobb ellenállásba. A várat Szondy György védte, aki feltehetően mezővárosi polgári származású volt. Eredeti családi neve Suhó (Szuhó) volt, s a Szondy nevet ő maga vette fel. Fiatal éveit Révay Ferenc udvarában töltötte, majd 1544-ben nevezte ki Várdai Pál esztergomi érsek Drégely kapitányává Szondyt, aki megpróbálta a katonai szempontból már elavult végvárat megerődíteni. E tevékenységében sem az érsek, sem pedig a Magyar Kamara nem tudta a lehetségesnél jobban segíteni, jóllehet, Szondy maga a kamarát erőteljesen erre kérte, ahogy ez a melléklet levélben áll. Erre már nem is nagyon volt lehetősége a kapitánynak, mivel — félve a török támadástól — a várat már ő maga sem merte elhagyni. Ahogy az a közölt levélben is áll: „Én magam felmentem volna, de az király ő felsége házát nem merem elhagyni."

Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára mintegy 8-10 000 fős seregével. Július 6-ára a törökök ostromgyűrűbe zárták a várat. Két török hadosztály a vár előtt maradt, a harmadik feltehetően a településen át Ságra és Gyarmatra vezető utat zárta le, hogy Szondy ne kaphasson segítséget se a bányavárosok irányából, se Nógrád vármegyéből. A drégelyi helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. Még az este megérkezett a budai pasa, aki sikertelenül felszólította Szondyt a megadásra. Ezt követően a törökök felgyújtották az alsó palánkvárat, a védők pedig visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba. Az ostrom első két napján a török tüzérség rommá lőtte a várat. A harmadik napon meginduló első török gyalogsági rohamot még sikerült visszaverni, a nap végére azonban a vár török kézre került. Az ostrom végeztével Ali basa előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd ellensége vitézségét megdicsérve, katonai temetésben részesítette, sírjára vitézsége jeléül lobogós lándzsát tűzetett. A rommá lőtt Drégely várát a hódítók nem építették újjá, helyette a völgybeli községben emeltettek egy palánkvárat. Ezzel a budai vilájet északi körzetét jelentősen kitágította, ami jelentékeny veszélyt jelentett az ország nemes- és színesfémtermelését adó alsó-magyarországi bányavárosokra. A Ság mellett összegyűlt mintegy 11 000 fős királyi katonaság Erasmus Teufel és Sforza Pallavicini vezetésével ugyan Palást mellett megtámadta a budai pasa seregét, de súlyos vereséget szenvedtek.


A vár ostromának részleteit Tinódi Lantos Sebestyén „Budai Ali Pasa históriája” című költeményéből ismerhetjük:Vitéz Ali basa dolgába bölcs vala,
Drégel vára alatt táborával szálla,
Az vár törésére álgyúkat állata,
Négy álgyúja, hat taraszkja néki csak vala. Ezen igen kéri basát őnagyságát,
Vitésségre taníccsa ő két apróggyát,
És eltemettesse Szondi Györgynek tagját,
Mert majd itt megláttyák az ő szörnyű halálát.
Jó vitéz Szondi György benn porkoláb vala,
Bekefalusi Gergely ő társa vala,
De akkort házához kikéredzett vala,
Az megszálláskoron el-kirekedött vala. Gyorsan mind az négyet skárláttal ruházá,
Pínzzel kápájokat megtölté, megraká,
Az Ali basának szépen kibocsátá,
Ő minden morháját az közöbre hordatá,
Töretni az basa kezdé Drégel várát,
Ott ám lerontatá egy szép magas tornyát,
Szondi ott elveszté egy vitéz szolgáját,
Jó Zoltai Jánost, meghala torony alatt. Égeté, elveszté. Istállóba méne,
Jó lovait hegyes tőrrel általveré.
Lelkét az Istennek aj ánlá, ígyéré.
Nagy derék ostromát Ali basa kezdeté.
Első ostromot basa nagyot tétete,
Ott sok terek vesze, ő nem sokat nyere,
Ezt tevé Szondi Györgynek jó vitéssége,
Ott meg akar halni, azt ő már elvégezte. Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,
Sebösölve térdön állván ő vív vala,
Romlott toron alatt általlőtték vala,
Az fejét az hegyről alávetötték vala.
Sőt az várnak falát, tornyát igen törte.
Basa oroszfalui pappal kérette:
Az várat megadná, magát ne vesztené.
"Már késén költ ahhoz!" - Szondi csak eszt izené. Jó Drégelnek vára lőn basa kezébe,
Szondinak az testét vivék eleibe,
Fejét keresteté, az testhöz viteté,
Mint oly vitéz embört nagy szépen temetteté.
Sok foglya őnéki, kettőt ő hívata,
Két énökös apródgyát előállatá,
Azok előtt ily testamentomot szóla:
Az Ali basának két apródgyát ajánl Jó dícséretbe lőn Szondi vitéssége,
Feje felé írott kopját feltétete.
Ságra és Gyarmatra basa elerede,
De az két kastélba ő egy embert se

 

vissza a címoldalra





 
Név:
E-mail:
 
 


leletek.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!